186/2. A csend fogása — Az akusztikai háló

Az antikvárius az üveg tiszta foltán át látta, ahogy a sötét köpenyes figura beállítja sárgaréz tölcsérét. Halvány zümmögés áradt a szerkezetből, ami inkább a csontokban, semmint a fülben rezonált. Az alak jegyzetelt egy apró füzetbe. Rituális mozdulat volt, sürgősség nélkül, dacára a „haladéktalan auditra” felszólításnak.
Az antikvárius gyanította, nem a zaj *megtalálásáról* van szó, hanem annak hiányáról, *kezeléséről*. A Hivatal talán nem a csend *mérésében* volt érdekelt, hanem abban, hogy *katalógizálja* azt, ami elveszett. Ha valami indokolatlanul lecsökkent, az is egy tétel a könyvelésben. A hőtani mérleg után most az akusztikai egyenleget kellett rögzíteni. Ez a feltételezés abszurdnak és logikusnak is tűnt.
A sötét köpenyes alak felemelte a fejét, és tekintetével végigsöpört az antikvárium kirakatán, rezonanciát keresve az antik tárgyak között. A tölcséres műszerrel lassan pásztázta a kirakatot, megállva Mr. Henderson porcelánválla előtt, majd folytatta útját a rézszámláló felé. Az antikvárius elgondolkodott: vajon ez a műszer is képes érzékelni a hangtalanul gyarapodó hiányt, vagy csak a hiányzó decibeleket próbálja meg visszavezetni a valóságba, egyfajta akusztikai transzfúzióval?
A férfi egy kattanással lezárta a tölcséres eszközt, majd megelégedetten bólintott. Kezében egy újabb, indigókék boríték jelent meg, melyet gondosan a küszöb elé csúsztatott, mielőtt hangtalanul sarkon fordult és eltűnt a ködös utcában. A levendulaszagú meleg még mindig ott lebegett, de az antikvárius mintha hallani vélte volna a távozó léptek apró, de elnyelt szisszenését, mintha maga a csend kapott volna apró repedéseket.