186/1. A néma harangszó — Az akusztikai leltár

Az antikvárius elégedetten törölte le a finom port Mr. Henderson porcelán válláról, majd óvatosan a vitrin legfelső polcára helyezte, pontosan a készletből addig hiányzó harmadik teáscsésze mellé. A boltban terjengő levendulaszagú meleg végre kellemes volt, a rézszámláló pedig elégedetten, némán nyugvópontra tért.
A küszöbön heverő, vastag viaszpecsétes borítékért lehajolva a férfi ésrevette, hogy a pecsétnyom nem a korábbi hőtani hivatalt idézi. A vörös viaszba egy apró, szárnyas fülmintát nyomtak, a címzés pedig szigorú, gótbetűs tintával íródott: „A Helyi Akusztikai Leíróhivatal részére – Haladéktalan auditra.”
Az antikvárius felvonta a szemöldökét. A borítékot felbontva egyetlen, kimért közigazgatási papírlap hullott a kezébe. A szűkszavú értesítés szerint a kerületben rendkívüli csendleltárt rendeltek el, mivel az elmúlt negyedórában a környező utcákban mérhető zajszint indokolatlanul és szabálytalanul lecsökkent.
Kint a fagyos utca felől a sarki templom toronyórája éppen elütötte a hármat. Ám a nehéz harangcsapások egyetlen finom rezdülést sem adtak ki: a nyelv csapódott, de a hang teljesen elnyelődött a levegőben, mintha valaki utólag törölte volna ki a decibelértékeket a valóságból.
Az antikvárius lassan az ablakhoz lépett, és kitörölte a párát az üvegről. A túloldali járdán egy sötét köpenyes, magas alak állt mozdulatlanul, kezében egy fura, sárgarézből készült tölcséres műszerrel, amelyet egyenesen az antikvárium cégére felé irányított.