185/1. Az átfázott vásárló — A pult széli pecsét

Az új érkező, egy megnyerő fellépésű, ám kísértetiesen átfázott úr nagyot sóhajtott, ahogy belépett az antikvárium küszöbén. A hóréteget gondosan lerázta filckalapjáról, majd tekintetével körbepásztázta a félhomályos helyiséget. A bolt melege meglepően száraz és csípősen hűvös volt, akárcsak egy frissen szellőztetett kriptában.
Az antikvárius a pult mögött állva, teljesen kifejezéstelen arccal hajtotta be a vaskos bőrkötésű főkönyvet. Mielőtt a rézcsat éles kattanással a helyére ugrott volna, a háttérben álló üvegfalú hűtővitrinből még hallatszott egy apró, csengő koccanás: a legújabb jéggömb kényelmesen elhelyezkedett a bársonyon.
– Parancsoljon, uram – köszöntötte a látogatót az antikvárius olyan hangszínnel, amelyből minden emberi meleget alaposan kiszűrtek. – Miben állhat a leltár szolgálatára?
A kalapos férfi a pult szélére csúsztatta az apró, gőzölgő teásbögrét, amelyet eddig a kesztyűs kezében szorongatott.
– Egy egészen sajátos műszert keresek – mondta mosolyogva, ám a lehelete meglepően meleg gőzként terült szét a levegőben. – Egy sárgaréz szerkezetet, amely képes pontosan kiszámítani a megfontolatlan döntések hőtani értékét.
Az antikvárius lassan bólintott, s a pult sarka felé nyúlt. A rézkeretes falióra számlapja mögül ekkor egy finom, sötétkék tollfoszlány emelkedett a magasba.