184/6. A kiegyenlített leltár — A fagyott fedezet

A nehéz tölgyfa ajtó lassan, méltóságteljesen tárult ki, ám mögötte nem a hátsó udvar vagy a nyitott utca fogadta őket, hanem egy keskeny, üvegfalú hűtővitrin. Odabent, finom bársonytálcákon precíz rendben sorakoztak a csiszolt jéggömbök — mindegyik mellett apró, rézből gravírozott névtábla fityegett, dátummal és testhőmérséklettel.
Henderson közelebb lépett, bár észre sem vette, hogy a saját lehelete már egyáltalán nem képzett gőzt a hideg levegőben. A középső polcon, két csillogó gömb között egyetlen üres, ezüstözött foglalat várakozott.
– Pompás, igazán mintaszerű – mormolta az antikvárius, miközben gépiesen, elégedett koppanással csapta be a nagy bőrkötésű főkönyvet. – A tranzakció hiánytalanul lezárult. Ön tévedett, Mr. Henderson: a gép nem a hiányzó összeget várta. Ön maga volt a fedezet.
Henderson megpróbált közbevetni valamit a hőtani szabályzatról, de a torkából már csak egyetlen finom zúzmaraszemcse röppent ki. A csipeszben tartott jéggömb gépies engedelmességgel gördült a helyére a bársonyon, miközben a férfi ujjhegyei lassan áttetszővé, márványosan fagyottá csiszolódtak.
Az automata sárgaréz harangja tisztán, élesen kondult egyet, jelezve a véglegesen lezárt egyenleget. Ugyanabban a pillanatban a bolt utcai ajtaján megszólalt a belépőcsengő, s a homályos előtérbe egy újabb, átfázott kalapos úr lépett be, gőzölgő bögrét szorongatva a kezében.
A pult sarkán heverő rézkeretes falióra ketyegése hirtelen alábbhagyott, s a számlap mögül egy sötétkék tollfoszlány rezdült meg.