184/5. A jéggömb árfolyama — A nyugtázott egyenleg

A gomb megállt Henderson cipőjének orránál. Tökéletes gömb volt, mégis éles, csiszolt lapok borították, mint valami elszabadult csillárkristályt.
– Ez... egy visszajáró? – kérdezte Henderson, miközben gyanakvóan méregette a fagyott tárgyat.
– Készpénz-helyettesítő eszköz – helyesbített az antikvárius szaporán, reszkető kézzel a kabátja gombjait babrálva. – A rendszer nyugtázta a kiegyenlítést. De ne érjen hozzá puszta kézzel! A túlzott hőközlés azonnali árfolyamromlást idézne elő.
Henderson óvatosan lehajolt, s zsebkendőjét előhalászva vette kézbe a jéggömböt. Ahogy megemelte, a háttérben durogva megszűnt a csövek süvítése. A falak mentén húzódó zúzmararéteg nem olvadt el, csupán finom, szilánkos porrá kristályosodott, mintha a szoba hirtelen kiszáradt volna.
Ugyanabban a pillanatban a rézállvány mélyén egy eddig rejtett, apró nyílás kattant ki. Nem pénz vagy okirat lapult benne, hanem egyetlen, sárgarézből öntött csipesz, amelynek végén apró, kerek mélyedés tátongott.
– A bizonylat regisztrálva – jegyezte meg az antikvárius halk, száraz köhögéssel. – Már csak a formális átadás hiányzik. Helyezze a gombot a hordozóba.
Henderson nem habozott. Rászorította a csipeszt a jéggömbre, ám amint a fém szárai összezáródtak a fagyott testen, a szoba túlsó sarkában lévő nehéz tölgyfa ajtó felől száraz, fémes kattanás visszhangzott. A kilincs lassan, magától lefelé mozdult.