184/4. A megnyílt rekesz — A kötelező leltározás

A sötét tölgyfa állvány mélyéből előgördülő rézfiók nem rejtett sem szörnyeteget, sem elátkozott kódexet. Csupán egy apró, jégvirágos réztálca volt az, amin egy patinás, mechanikus számológép billentyűi meredeztek, körbevéve finom zúzmarával.
– Semmi ok a pánikra, Mr. Henderson – suttogta az antikvárius, bár a hangja éppolyan reszketeg volt, mint a pulton álló mécses lángja. – A rendszer csupán a tulajdonjogi státuszt tisztázza. A 'TULAJDON' felirat arra utal, hogy a szobában ragadt meleg levegő pillanatnyilag az antikvárium leltári tőkéjét képezi. Ön, mint külső auditáló, csupán a hiányzó kalóriák elszámolásáért felel.
Henderson meglepetten pislogott. A magyarázat – a maga bürokratikus képtelenségével – meglepően ésszerűnek hatott a dermesztő félhomályban. Ha az egész csupán egy túlbonyolított, viktoriánus korból itt ragadt elszámolási mechanizmus, akkor a fagyos csapdából való kijutás ára mindössze egy formális ellenjegyzés.
– Vagyis ha nullázom a mérleget, a fűtés helyreáll? – kérdezte Henderson, miközben zsibbadt ujjaival a réztálcán fekvő apró, fémből készült bélyegzőhengerért nyúlt.
– Hivatalosan igen – bólintott a boltos, és óvatosan hátralépett egy lépést. – A leltár lezárul, a hőáramlás egyenlege kiegyenlítődik.
Henderson megmarkolta a hideg fémkart, és határozott mozdulattal lenyomta a számsort. A szerkezet mélyéből halk, elégedett csengetés hallatszott, mintha egy régi pénztárgép nyílt volna ki. Ugyanabban a pillanatban a polcok mögött futó rézcsőből magas, süvítő hang törte meg a csendet, s a fali nyílásból egyetlen, tiszta jégből formázott gomb gurult a lábuk elé.