184/3. A másodlagos leltár — A hiányzó kalória

Az antikvárius egyetlen finom mozdulattal kiemelte a kisebb, jégbe fagyott borítékot, mintha csak egy ritka, ám törékeny kódexet kezelne. „Látja, Mr. Henderson? Nincs ok semmiféle riadalomra” – mondta száraz, kimért hangon, miközben a fagyott kincset a rézveretes pultra helyezte. „Ez nem büntetés, hanem egy egyszerű hőtani audit. A rendszer csupán regisztrálja a légtérben keletkezett kalóriahiányt. Minden fagyott tétel mögött szigorú könyvelési elv áll.”
Henderson bizonytalanul bólintott. A dermesztő hideg ellenére a magyarázat meglepően megnyugtatónak tűnt: elvégre egy ilyen ódon antikváriumban a huzat és a nem kívánt hőveszteség komoly könyvelési tényező lehet. Ha ez valóban csak egy ártalmatlan felderítés, akkor a boríték alighan a hivatalos leltári nyugtát rejti. Óvatosan közelebb lépett, és kinyújtotta zsibbadt ujjait a nehéz, jeges pecsétnyomó felé, remélve, hogy a papírmunka lezárásával a hideg végre visszahúzódik.
Ahogy ujjbegye a fagydermedt fémhez ért, a pecsétnyomó lapján apró, finom fogaskerekek kattantak be. A zúzmararéteg alól nem egy adminisztratív sorszám, hanem egyetlen metsző szó rajzolódott ki: TULAJDON.
Ugyanabban a pillanatban a bolt sötét sarka felől, a nehéz tölgyfa állványok mögül halk, fémes kaparászás hallatszott, mintha egy régen bezárt rekesz ajtaja gördült volna oldalra.