183/2. A halványkék boríték — A végleges helyzetjelentés

Az ellenőr, akinek pedáns természete még az utcasarkon heverő apróbb szemétre is kiterjedt, óvatosan felemelte a halványkék borítékot. Ujjai alatt érezte a vastag papír dermesztő hidegét, és a pecsétviasz ragacsos nedvességét, mintha az imént emelkedett volna ki a fagyos aszfalt alól. A feladó rovatban egy stilizált vízcsepp logója alatt mindössze annyi állt: „A Város Mélye – Hőtani Osztály”. Címzettként a szoborral szemközti, kissé elhanyagolt antikvárium címe szerepelt.
A férfi, akit szakmai kötelességtudat és egyfajta morbid kíváncsiság is hajtott, úgy érezte, meg kell győződnie arról, hogy a küldemény nem egy újabb hűtési anomáliával kapcsolatos. Óvatosan feltörte a még nedves pecsétet. Bent egyetlen, hivatalosnak tűnő, de furcsán áttetsző papírlap lapult. Rajta olvasható volt a felirat, gótikus betűkkel, mintha egy letűnt kor hivatali apparátusa rótta volna: „Értesítés a végleges helyzetről”. Alatta, egy sor adat, mely dermesztő pontossággal tartalmazta a koordinátákat, hőmérsékleti együtthatókat és egy nevet. Mr. Henderson.
A szobor melletti utcai lámpa fénye pont a név fölött remegett meg. A papír széle enyhe barnulásnak indult, mintha a rajta lévő információ hőt termelt volna, vagy épp elszívta volna azt a környezetéből. Mr. Henderson némi értetlenkedéssel olvasta tovább a szöveget, mely a „végleges rögzítés” fogalmát részletezte. Eszerint a hőtani egyensúly fenntartása érdekében bizonyos „egyedi hőforrásokat” – mint amilyen ő maga is volt a rendszer szempontjából – ideiglenesen vagy véglegesen „be kell vonni” a városi fűtési hálózatba. Az aláírás helyén mindössze egy jégbe fagyott, apró illetékbélyeg körvonalai látszottak, melynek formája kísértetiesen emlékeztetett egy páncélozott öklére. Az ellenőr nyelt egyet, miközben a borítékból, mintha csak most szabadult volna, egy alig hallható, csatornás szagú gőz fuvallat csapta meg az orrát, hideg és éles, mint a téli levegő, de valahogy mégis belülről érkező.