183/1. A rézveretes iránytű — A városi műszerész

A rézveretes iránytű mutatója finoman rezegve állt meg a frissen dermedt bronzalak mellkasa felé mutatva. Az idegen – egy elnyűtt szövetkabátot és vastag keretes szemüveget viselő, pedáns külsejű férfi – elégedetten bólintott. Nem mutatott meglepetést a különös formájú utcabútor láttán, mintha nap mint nap találkozna emberalakú hőleadókkal a városi utcasarkokon.
Elővett a táskájából egy bőrkötésű jegyzetfüzetet meg egy apró, csillogó finomműszerészi kalapácsot. Hivatalos kimértséggel koppintotta meg a szobor jobb könyökét, ahol a fém még kellemes, kézmeleg hőmérsékletet sugárzott a csípős téli levegőbe. A kondenzvíz halk sziszegéssel távozott a fémbe öntött cilinder karimája alól, pontosan úgy, ahogyan azt a közművilágítási szabvány előírta.
– Kiváló gőzelvezetés, harmadosztályú illesztés – mormolta a férfi, miközben ceruzájával gondosan bevezetett egy adatsort a táblázat harmadik oszlopába.
A munka láthatóan teljesen rutinszerű volt. A szemüveges ellenőr egy apró sárgaréz kulccsal meglazította a szobor bokájánál található finombeállító csavart, hogy a hőtani egyensúly a szomszédos épületekben se boruljon fel. A városi közművek láthatatlan hálózata egy újabb precíz, jól működő elemmel gazdagodott.
Amikor a füzetet visszacsúsztatta a táskájába, a tekintete a csatornarács szélére tévedt. A fagyos aszfalton egy halványkék, szárazon maradt boríték hevert, amelyen még nem száradt meg teljesen a sötétkék pecsétviasz.