182/2. A hőtani hurok — A zsilipelt egyenleg

Mr. Henderson rántott egyet a kilincsen, felkészülve a fagyos utcai szélre, ám az ajtó meglepően könnyen engedett. Mögötte azonban nem a macskaköves utca sötétje várta, hanem egy vakítóan fehér, gőzölgő fal. A fűtésrendszer zöld jelzése ugyanis nem a szabad távozást mutatta, hanem azt, hogy a hálózat megkezdte az új látogató borsmenta teájának kondenzálását – és ehhez Henderson zsebében lapuló fagyott nyugtát használta katalizátorként.
A kabátzsebében lévő jégdarab hirtelen izzani kezdett. Nem meleggel, hanem egyfajta negatív, égető hideggel, ami azonnal a combjához láncolta a nehéz szövetet. Az Antikvárius elégedetten bólintott a kalapos úr felé, miközben egy réz tölcsért illesztett a gőzölgő bögre fölé, mint aki a legtermészetesebb dolgot végzi a világon.
– Kiváló – jegyezte meg az Antikvárius szárazon, fel sem nézve a főkönyvből. – A kilépő egyenleget sikeresen átvezettük az új belépő hőtartalékába. Köszönjük a közreműködést, Mr. Henderson. A felesleges testhőjét a könyvelés automatikusan jóváírja a következő látogatásakor. Ha lesz ilyen.
Henderson megpróbálta elengedni a kilincset, de a tenyere ráfagyott a sárgarézre. Érezte, ahogy a kabátjából az összes megmaradt melegség a csővezetéken át a kalapos úr bögréje felé áramlik, miközben az idegen elégedetten kortyolt egyet a most már gyanúsan forró italból.
A sarokban egy nehéz, fekete vaskályha ajtaja halkan, magától kinyílt, feltárva egy pislákoló, kék lángot.