182/1. A gőzölgő bögre — A belépési illeték

Mr. Henderson lehajolt, és óvatosan, két ujjával felemelte a padlóról a fagyott illetékbélyeget. A jég meglepő módon egyáltalán nem olvadt el a bőrétől; sőt, mintha egy parányi, szúró hideggel jelezte volna, hogy a tranzakció kötelező érvénnyel lezárult. A kabátja zsebébe süllyesztette a hűvös bizonylatot, majd megpróbált észrevétlenül az ajtó felé hátrálni.
Az újonnan érkezett úr azonban elállta a kijáratot. Elegáns keménykalapot viselt, és olyan buzgón szorongatott egy gőzölgő, borsmentaillatú kerámiabögrét, mintha az élete múlna rajta. Észre sem vette a rézcsövön vastagodó jégréteget, sem Mr. Henderson gyanakvó, merev pillantását.
– Jó napot kívánok! – köszöntötte az Antikvárius meglepő szívélyességgel, miközben szeme le sem vált a bögréből felszálló vastag gőzoszlopról. – Látom, példás felkészültséggel érkezett a házon belüli klímakövetelményekhez. A borsmenta különösen jó hővezetőnek számít az őszi leltári időszakban.
A kalapos úr értetlenül, de barátságosan elmosolyodott. – Csak beugrottam egy régi atlaszért – mondta, és ártatlanul intett a bögrével. – A teát a sarkon vettem.
Mr. Henderson már a rézkilincset markolta, amikor meghallotta a fal mögül felharsanó apró, mechanikus kattanást. A fűtőcső tövében egy apró, sárgaréz indikátormutató mozdult meg, és határozottan átlendült az ismeretlen, zöld jelzés felé.