181/2. A könyvbe zárt parázs — A mechanikus számlaegyenleg

Az ingaóra egyenletes kattogása megtöltötte a helyiséget, mint egy lassan száradó tintapaca a tiszta papíron. Az Antikvárius nem sietett. Csipeszért nyúlt a pult mögé – egy finom, ezüstözött szerszámért, amellyel a filatelisták szokták kezelni a legritkább tévedéseket. Óvatosan felemelte a bronztálcáról a nedves, jéghideg illetékbélyeget, amelyből még mindig párolgott a megmaradt fagyos lehelet.
Mr. Henderson önkéntelenül is előrehajolt, ujjait a nadrágvarráshoz szorítva. Azt hitte, a procedúra ezzel véget ért, és végre visszakapja a teájának legalább az elvi ellenértékét, vagy netán egy újabb, immár meleg csészére jogosító kupont. Hiszen a fizika és a bürokrácia törvényei szerint a kiegyenlített számla után a felek békével válnak el. A hamis biztonságérzet melege kezdett szétáradni a mellkasában, ahogy látta, hogy az Antikvárius egy vaskos, bőrkötéses főkönyv felé fordítja a bélyeget.
– A hőtani egyensúly fenntartása érdekében a lecsapódott pára hitelesítése elkerülhetetlen – magyarázta az Antikvárius száraz, hivatalnok hangon, miközben a bélyeget a könyv egyik üres lapjára helyezte. – A rendszer nem pazarol. A teájából elvont kalóriák most a könyvtár belső fűtési körébe vándorolnak. Ön gyakorlatilag hozzájárult az antikvárium fenntartásához.
Ám ahogy a nedves papír találkozott a sárgás lappal, nem a megszokott ragadás hangja hallatszott. A papírlap, amelyre a bélyeg került, nem száraz volt, hanem mélyvörösen izzani kezdett a pecsét alatt. A pergamen alól egy apró, rézötvözetből készült fogaskerék emelkedett ki a lap síkjából, halkan zümmögve, mint egy fogságba esett darázs.