181/1. A kiolvadt illetékbélyeg – A termikus pecsét

Mr. Henderson tekintete, mely eddig a jégtömb és az üres jegyzőkönyv között ingadozott, most megállapodott. Szája tátva maradt, mint egy rég elfeledett, könyvtári bejegyzés. Az Antikvárius vastag, filccel bélelt kesztyűje lassan, már-már ünnepélyes mozdulattal emelte fel a teásbögrét a pultról. Nem nézett Mr. Hendersonra, hanem a jégkockát figyelte, mintha az valami ritka és értékes műtárgy lenne.
A fénytörésben halványan megcsillant valami a jég belsejében, valami apró, papírszerű. Az Antikvárius óvatosan kiborította a jégtömböt egy kis, gravírozott bronztálcára, amely eddig rejtve volt a pult alatt. A jég koppant, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha a hideg még a bronzot is megrezzentette volna.
Majd egy halk, száraz pattanás kíséretében, a jégtömb belsejéből egy apró, áttetsző, már-már olvashatatlan pecséttel ellátott papírdarabka vált szabaddá. Ez volt az „illetékbélyeg”. Jégbe fagyva, most kiolvadva, a hőtani egyenleg precíz, bürokratikus lezárását jelentette.
Mr. Henderson egy pisszenést sem hallatott. A helyzet abszurditása és a rendszer könyörtelen precizitása dermesztőbbnek bizonyult, mint a csésze alján megfagyott tea. Az Antikvárius egy pillanatra megállt, szemei elkalandoztak a bronztálcáról, valahova a bolt sötétebb zugai felé. Ekkor egy újabb halk kattanás hallatszott, ezúttal nem a pult mélyéből, hanem a régi ingaóra felől, amelynek számlapja eddig mozdulatlan volt. Az inga, mintha épp most kapott volna új lendületet, lassan kilengett, majd vissza.