180/7. A teásbögre hőtana — Az adminisztratív egyenleg

Henderson nem volt az a fajta, aki könnyen megadja magát a fizika és a papírmunka kényuralmának. Gyorsan felmérte a helyzetet: a kályhából áradó fagyos huzat közvetlen válaszreakció volt a könyv hirtelen lehűlésére. Ha sikerül egy kis pozitív hőt juttatnia a rendszerbe, az automata talán lezárja a szelepeket. Tekintete a pulton felejtett, még halványan gőzölgő kamillateás csészére tévedt.
Határozott mozdulattal felkapta a porcelánt, és a langyos folyadékot egyenesen a pult alatti réz lefolyórácsba öntötte, remélve, hogy ezzel kijátssza az antikvárium hőtani egyensúlyát. A csatorna mélyéről elégedett, szörcsögő hang hallatszott, s a kályhaajtó valóban megtorpant a mozgásában.
A bürokratikus gépezetet azonban nem lehetett csak úgy megvesztegetni egy ingyen kapott kalóriával. A pult feletti kis adagolócsúszda hirtelen fémesen csattant, és egy apró, tömör jégkockát lökött ki magából közvetlenül Henderson ujja mellé. A jég közepébe fagyva, akár egy őskori zárvány, egy tökéletes állapotú, kék színű illetékbélyeg derengett. Az automata fillérre pontosan kiegyenlítette a bevitt hőtartalmat egy fagyasztott adminisztratív záloggal.
Az antikvárius sápadtan meredt a jégbe zárt bélyegre, miközben a főkönyv lapjai között a zúzmara újabb mintákat rajzolt. Henderson a füléhez emelte a csészét, de a pult mélyéről ekkor egy egészen másfajta, ritmikus kattogás vette kezdetét, mintha egy elrejtett fogaskerék-rendszer most talált volna rá a megfelelő fokozatra.