180/6. A leltárkönyv fagyása — A közvetett audit

A harang kondulása után a pult mélyéről fojtott, sziszegő hang tört elő, mintha egy gőzszelep nyílt volna meg valahol a padló alatt. Az antikvárius rémülten szorította magához a bőrkötésű főkönyvet, ám a következő pillanatban a könyv lapjai maguktól, szárazon zörögve pörögni kezdtek a kezében. Henderson a homlokát törölgette, és igyekezett megőrizni a hidegvérét, bár a lába alatt a tölgyfaparketta baljósan vibrált.
– Csak a huzat – mondta Henderson rekedten, és megpróbált megnyugtatóan mosolyogni, miközben a szellőzőrendszer korábbi lefojtására gondolt. – A nyomás miatt a levegő most a könyvlapon át távozik. Egyszerű fizika, semmi több.
Hogy megállítsa a lapok kétségbeesett pörgését, Henderson felkapott a pultról egy nehéz, zöld üvegből készült levélnehezéket, és határozott mozdulattal a nyitott főkönyv közepére süllyesztette. Ám ahelyett, hogy a papír megnyugodott volna, az üvegnehezék azonnal zúzmarásodni kezdett. A hideg olyan gyorsan terjedt, hogy a kézzel írt nevek körül a papír vékony jéghártyát növesztett, és a szoba hőmérséklete érezhetően zuhanni kezdett minden egyes másodperccel, amíg a nehezék a könyvön pihent.
Az antikvárius tágra nyílt szemmel bámulta a fagyosodó lapokat. Az automata a manuális súlykihelyezést nem elfojtásként, hanem újabb hőtani igénybejelentésként könyvelte el. A sarokban álló sötét cserépkályha mélyéről ekkor egy apró, fémes kattanás hallatszott, s a koromtól fekete tisztítóajtó lassan, centiről centire nyílni kezdett, sötét, fojtogató huzatot árasztva magából.