180/3. A dőlő bronzállvány — A regisztrált légáram

A dőlő bronzállvány nehéz árnyékot vetett a parkettára, ahogy a rézcsövek mentén sziszegve áramlott a friss, fagypont alatti levegő. Mr. Henderson ösztönösen utána nyúlt, hogy megállítsa a több mázsás réztömeget, de a felület meglepően forró volt: a rendszer az állvány fémvázán keresztül próbálta elvezetni a szellőzőhálózat hirtelen felhalmozódott hőtöbbletét.
A hátsó szoba szűk ajtórésében feltűnt az antikvárius sápadt, riadt arca. Remegő ujjal mutatott a mennyezet felé, ahol a horganyzott lemezből készült csatornák dobszóra emlékeztető ritmusban pattogtak.
– Ne nyúljon hozzá! – sziszegte rettegve az antikvárius. – Ha eldől, a szellőzőhálózat huzatkiegyenlítője záróállásba ugrik, és az egész bolt vákuum alá kerül!
Henderson gyorsan levonta a látszólag ésszerű következtetést: a nyomáskülönbséget egy egyszerű fizikai akadállyal kell ellensúlyozni. Megragadta a pult szélén heverő legnehezebb, bőrkötésű lexikont, és határozott mozdulattal a legközelebbi szellőzőnyílás fémrácsára szorította, hogy lefojtsa a beáramló hideget.
A bürokratikus automata azonnal reagált a beavatkozásra. A pultba épített regiszter mélyén éles ketyegés indult meg, majd egy rejtett szelepház felől nyomtatott szalag csúszott elő. A rendszer a lexikont nem dugaszként, hanem hivatalos porszűrő betétként könyvelte el, s a szellőzés teljesítményét nyomban a duplájára emelte.
A padló közepén lévő apró, sárgaréz fedél lassan felpattant, s a sötét lyukból egy faggyútól ragacsos, számozott lánc kezdett kifelé tekeredni.