180/1. Az üvegajtó kopogtatása — A kiállított feladat

Henderson egyedül maradt a csöndes, zúzmarás boltban. A jobb tenyeréhez forrt csavarkulcs nehéz volt és jéghideg, a rézcsőből sziszegve kitörő gőz pedig baljósan borította el a padlót. Az üvegajtón átszűrődő árnyék megmozdult, majd a kilincs lassú, fémes nyikordulással fordult el.
A rézharang tompa kondulással jelezte az érkezőt. A belépő alak magas volt, elnyűtt télikabátot viselt, s amint belépett, jeges párafelhő követte. Tekintete azonnal Hendersonra szegeződött, aki próbált hátrálni, de a hőtani horgony mereven tartotta a fémcső mellett.
– A teáért jöttem – mondta a jövevény mély, száraz hangon, és egy nehéz, csomagolópapírba tekert, szilárdan átkötözött tárgyat helyezett a pult csiszolt lapjára. – Azt mondták, az új gondnok azonnal nyugtázza a hőtani átadást.
Henderson szeme tágra nyílt. Szólni próbált, de a pult alatt elrejtett fogaskerekek zúgva lendültek mozgásba. A cső falán lévő réztáblán a saját neve felett kigyulladt egy apró, sárgás jelzőfény, miközben a fiók mechanikus csikorgással kinyílt, felkínálva a tintás bélyegzőt és a formanyomtatványt.
– Én csak egy átutazó vagyok! – préselte ki a torkán Henderson, ám a látogató közönyösen rákönyökölt a pultra, és közelebb tolta a dobozt.
– Mind így kezdjük – válaszolta a férfi. – Lenyomná végre a bélyegzőt? Nagyon fázik a kezem.