179/4. A kopogó rézcső — A regisztrált jelenlét

Mr. Henderson közelebb lépett a vibráló réznyíláshoz. A szaggatott kopogás hirtelen abbamaradt, s a cső száján egy keskeny, viaszos papírcsík türemkedett ki, mint valami fémből növekvő nyelv. A szalag felületére apró, perforált lyukakkal égették rá a számokat: a férfi pillanatnyi fűtési hatásfokát és a hozzárendelt díjmentességi hányadot.
– Látja? – mutatott a mérés eredményére az antikvárius, miközben fémcsipeszével lecsípte a frissen nyomtatott bizonylatot. – A folyamatos szívverés stabilan tartja a harmadik emeleti iktatóterem hőmérsékletét. Ha ön idegeskedik, a radiátorok túlmelegszenek, ami bürokratikus fennakadásokhoz vezet. Kérem, törekedjen a mérsékelt egykedvűségre.
Henderson halkan felhorkant. A falon futó rézregiszterek valóban lassan lüktetni kezdtek, átvéve saját pulzusának ritmusát. Megpróbált mélyeket lélegezni, hogy csökkentse a rendszer terhelését, ám amint lelassította a légzését, a hőmérséklet-szabályozó műszer mutatója azonnal a fagyáspont irányába lendült, s a járat mennyezetéről apró jégkristályok záporoztak a nyakába.
– A túlzott nyugalom sem kifizetődő – figyelmeztette az antikvárius, s egy kis rézkarral megemelte a csővezeték fojtószelepét. – A hiányzó kalóriákat a rendszer azonnal az ön személyes megtakarításaiból vonja le.
Ekkor az alagút végén, egy nehéz vasajtó mögött fémes nyikorgás hallatszott, s egy automata csille gördült ki a sínpályán. A csille üres volt, ám az alján egyetlen, sárgarézből öntött névtábla pihent, amelyen Henderson saját neve állt, a tálca közepéből pedig halvány, fűtőolaj-szagú gőz szivárgott elő.