178/8. A repedt bizonylat — A csatolt árnyék

Henderson a repedt papírra nézett, majd saját árnyékára, amely végre fegyelmezetten simulva terült el a padlódeszkákon. A fizikai létezés bürokráciája látszólag zárt egészet alkotott: ha az árnyék nem leltári tárgy többé, akkor illetékköteles jelenlétnek minősül.
– Nincs nálam toll – közölte az ellenőr, és óvatosan visszahúzta a kezét az öntöttvas kar közeléből. – És amennyire én tudom, az árnyék nem képezheti magántulajdon tárgyát, különösen nem egy állami felülvizsgálat során.
– A Hőtani Hivatal nem tesz különbséget szilárd test és vetület között, ha a fáziseltolódás meghaladja a megengedett hőtani határértéket – felelte az antikvárius, és egy apró, csontnyelű kaparókést húzott elő a mellényzsebéből. – A bizonylatot nem aláírni kell, hanem érvényesíteni. Ehhez elegendő, ha az árnyéka rálép a kijelölt mezőre.
Henderson habozott, de a mennyezeti csőből áradó száraz, jeges levegő nem hagyott sok teret a jogi vitáknak. Lépett egyet előre. A padló alatt fémes kattanás hallatszott, s az árnyék sötét kontúrja pontosan a gőzölgő bizonylatra vetült. Abban a pillanatban a papír szélén lévő viaszpecsét elpárolgott, helyén egy apró, kékesfehér zúzmarafolt maradt.
– Csatolva – bólintott az antikvárius, s a vas kar zökkenve visszahúzódott a falnyílásba. – A jelenlét igazolva. Most már beléphet a hátsó helyiségbe, ahol a tényleges leltárkönyveket őrizzük.
Az antikvárius félreállt, s a mögötte lévő nehéz tölgyfa ajtó felé mutatott. A kulcslyukból halk, ütemes sziszegés szivárgott ki, s a sötét folyosó mélyén egy sárgaréz számlálótárcsa lépett egyet előre.