178/6. A bronzharang kondulása — A fáziskésésbe került árnyék

Mr. Henderson önkéntelenül hátrahőkölt, és a nyikorgó ajtórésre szegezte tekintetét. A sötét nyiladékból nem hűvös huzat, hanem sűrű, szinte kézzelfogható nehézkesség áradt ki, amely megtörte a gyertyaláng ritmikus vibrálását.
– Ez... mi ez a hang? – kérdezte az ellenőr, miközben a pult szélére támaszkodott. Ám amikor felemelte a kezét, rémülten tapasztalta, hogy a padlóra vetülő árnyéka még mindig a pulton nyugtatja a csuklóját, mintha a fény jóval lassabban terjedne a szobában, mint maga az anyag.
– Tisztelt Ellenőr úr, ön most a hőtani egyensúly fizikai lecsapódásának tanúja – magyarázta készségesen az antikvárius, bár a homlokán apró, fagyott izzadságcseppek csillogtak. – A Hőtani Hivatal vonatkozó cikkelye szerint a túlzott hivatali jelenlét néha lokális fáziskésést idéz elő a térszerkezetben. A harang csupán a halmozott másodperceket üti el.
Henderson torkát szárazság kaparta. Megpróbált még egy lépést tenni a sejtelmes ajtó felé, de a saját árnyéka mintha visszahúzta volna a kabátja szélét, mozdulatlanul elnyúlva a deszkák között. Az antikvárius ekkor gyors mozdulattal elővett egy fényesre kopott sárgaréz zsetont, és a résnyire nyitott ajtó feletti keskeny nyílásba csúsztatta.
A fémkondulás hirtelen elhalt, a levegőben megfagyott porcszemcsék pedig egyetlen halk szisszenéssel érték el a padlót. Az ajtó mögött azonban valami mély, ütemes kattogással újra számlálni kezdett.