178/5. A zúzmarás rézcső — A félreértett hűtőkör

Mr. Henderson bizonytalanul megigazította kőkeményre fagyott nyakkendőjét, miközben tekintete a mennyezeti gerendára tévedt. A rézcsőből aláhulló zúzmara vékony, fehér réteggel vonta be a pult sárgaréz szegélyét, és a levegőben halk, száraz ropogás hallatszott, mintha maga a tér próbálna megdermedni.
– Ez a vezeték... nem szerepelt az eredeti épületgépészeti tervrajzokon – szólalt meg az ellenőr, megpróbálva visszaszerezni hivatali fölényét, ámbár a hangja egy oktávval magasabban csengött a fagyos léghullámok miatt.
Az antikvárius megnyugtatóan széttárta a karját, mintha csupán egy ártalmatlan háztartási jelenségről lenne szó.
– Csupán egy természetes párolgási hurok, tisztelt Ellenőr úr. A Hőtani Hivatal 1884-es rendelete világosan kimondja, hogy a felesleges páratartalom szilárd halmazállapotú eltárolása nem minősül hűtési kihágásnak, amennyiben az a mennyezeti szerkezet természetes szellőzését szolgálja.
Henderson gyanakodva pillantott a táskájára, ahol a rézbélyegzője még mindig összefagyva pihent az illetékes jégkockával. Lassan közelebb lépett a szekrényhez, hogy közelebbről is megvizsgálja a rézcső csatlakozását, ám ahogy áthaladt a helyiség közepén, a falra vetülő árnyéka furcsa módon fél másodperccel elmaradt mögötte.
Mielőtt az ellenőr észrevette volna ezt a zavarba ejtő késést, a hátsó szoba sötétjéből mély, fémes kondulás csapott fel, mint egy nehéz bronzharang tompa rezdülése. A résnyire nyitott ajtó mögött valami lassan lendületbe jött.