178/4. A jégbe fagyott illeték — A szilárdított egyenleg

A sziszegés hirtelen fémes kattanásba csapott át, és a fali szekrény alsó szellőzőjéből egy keskeny réztálca vágódott ki, éppen Mr. Henderson dermedt cipőorra elé. A tálcán egy apró, tökéletesen áttetsző jégkocka hevert, amelynek a mélyén egy nyomtatott, piros tintás Hivatali Illetékbélyeg volt fagyva.
Mr. Henderson kővé dermedve bámulta a jelenséget. A kabátja béléséből áradó fagy mostanra elérte a gallérját, így a nyakkendője keményre fagyott, mint egy darab száraz bükkfa.
– Ez... ez engedély nélküli hőtani ellentételezés – makogta az ellenőr, és a zsebéből görcsösen kotorászta elő a hivatalos golyóstollát, hogy iktassa a szabálytalanságot. Ám amint a toll hegye a papírcsíkhoz ért, a tinta szilárd, kék jégfonallá fagyott a levegőben.
Az antikvárius kihasználta a bürokrata bénultságát. Egy gyors, sima mozdulattal rálépett a szőnyeg kilógó szélére, teljesen álcázva a padló alatti réz fogaskoszorút, miközben mészárosmosolyt erőltetett az arcára.
– Amint látja, tisztelt Ellenőr úr, a berendezés önműködően kiegyenlítette az egyenleget. A kiszabott illetéket jégbe hűtve, tértivevénnyel helyezte letétbe. Ön most már a Hivatal képviseletében személyesen birtokolja a hiányzó kalóriákat.
Henderson pislogott. A fagyott nyakkendője halkan megreccsent, ahogy próbált bólintani. Megragadta a tálcán heverő jégkockát, de az ahelyett, hogy elolvadt volna a meleg tenyerében, halk csilingeléssel hozzátapadt a táskájában lapuló rézbélyegzőhöz.
A szekrény rácsa mögött ekkor egy nehéz, gravitációs lendkerék zökkent egyet, s a mennyezeti gerendán egy eddig észrevétlen rézcsőből apró, sűrű cseppekben hullani kezdett a zúzmara.