178/3. A mozdulatlan inga — A visszahűtött illeték

Az állóóra dermedt ingája baljós árnyékot vetett az antikvárius pultjára. Mr. Henderson riadtan engedte el a szelepet, ám a jobb mutatóujja hegyén apró, csillogó dérkristály tűnt fel.
– Ez... szabálytalan hőtani idősík-felfüggesztés – suttogta az ellenőr, miközben hátrálni próbált, de a számláló nullára dermedt jelzőablakja mintha megdelejezte volna.
– Csupán sűrített tehetetlenség – vágta rá szaggatottan az antikvárius, és görcsösen kapaszkodott a bronzmérleg szélébe. – A berendezés nem a levegőt hűti, hanem a mérés pillanatát kompenzálja.
Henderson reszkető kézzel nyúlt a táskájába, hogy előhúzza a zárolási sárgarézbélyegzőt. A hivatali protokoll szerint ilyenkor azonnali felárat kellett kiszabni, ám a pult alatti mechanizmus hirtelen újra felzürrent. A padló deszkái közül egy újabb, perforált papírcsík türemkedett ki, és finom pattanással rátekeredett az ellenőr tolómérőjére.
– Az automata átkönyvelte az egyenleget – olvasta fel Henderson, és a hangja elvékonyodott. A szalag bizonylata szerint a helyiség nem hőt adott le, hanem hatfokos hideget terhelt rá közvetlenül az ő hivatali kabátjának bélésére.
Az antikvárius alig mert lélegezni. Tudta, ha az ellenőr csak egyetlen lépést tesz balra, észreveszi a szőnyeg alatt rejtőző réz fogaskoszorút.
A faliszekrény fémrácsa mögül ekkor mély, ütemes sziszegés hallatszott, mintha egy láthatatlan tüdő készült volna kiengedni a felhalmozott nyomást.