178/2. A hőtani nyomtatvány — Az átsugárzott egyenleg

Az antikvárius higadtan igazította meg a pult szélén álló bronzmérleget. A helyzet nem volt teljesen ismeretlen számára: a hivatalnokok különös vonzódást éreztek a különféle pótlékok és átsugárzási illetékek iránt, különösen ha azok rézbe gravírozott számlálókat igényeltek.
– A melegedményi pótlék természetesen méltányos – bólintott az antikvárius –, feltéve, ha a hűtési együttható valóban meghaladja a törvényes küszöbértéket.
Az ellenőr nem válaszolt azonnal. Karcsú bőrtáskájából előhúzott egy vastag, fémkapcsos nyomtatványt, majd egy finom sárgaréz tolómérővel közvetlenül Mr. Henderson fagyos inggallérja fölé nyúlt. A műszer mutatója rezegve csúszott a vörös mező felé, ahogy a kabátból kiáradó hideg találkozott a bolt fülledt levegőjével.
– A hőkiszorítás mértéke aggasztó – jelentette ki az ellenőr, miközben a tollát a nyomtatványra illesztette. – Ön nem csupán hűt, hanem hőt tol át a szomszédos térrészekbe. Ez a szomszédos felületek túlzott felmelegedéséhez vezethet.
A padló deszkái közül ebben a pillanatban mély, tompa csikorgás hallatszott. A padló alatti fogaskerekek elmozdultak, és a faliszekrényből kinyúló réztálcára egy apró, megmunkált fémhenger gurult ki. Az antikvárius tétovázás nélkül a tálcára helyezte az ellenőr nyomtatványtartó csipeszét. A számláló szerkezete hirtelen megállt, mintha a berendezés a papír tömegét is a hőkiegyenlítés részének tekintené.
Az ellenőr meglepetten pillantott a mechanikus jelzőablakra, amely hirtelen nullára pörgött vissza.
– Úgy tűnik, a berendezése automatikusan kompenzálja a felhalmozott hőt – morogta gyanakodva, miközben egy kis rézkampót próbált kiakasztani a szelepnél.
A sarokban álló öreg állóóra ingája egyetlen száraz kattanással megtorpant a levegőben.