177/7. A sárgaréz tálca — A nyugtázott szinteltolódás

A falból előgördülő sárgaréz tálca zökkenve állt meg pontosan Mr. Henderson megdermedt térde magasságában. Az antikvárius elégedetten bólintott, mintha a berendezés kiszámítható pontossága végre kárpótolná őt a zord időjárási viszontagságokért. Egy apró, csontnyelű pennát húzott elő a mellényzsebéből, majd hanyag mozdulattal Mr. Henderson kabátjának megfagyott hajtókájába szúrta, mintha az csupán egy különösen merev üzenőtábla volna.
– A nyugta kibocsátása a nyomási viszonyok kompenzálása miatt kétpéldányos – jegyezte meg, s közben a tálcán heverő gravírozott fémlapot kezdte tanulmányozni. – Ön mint hitelesítő jelenlét szerepel a rendszerben. Kérem, ne lélegezzen túlságosan mélyeket, a lézeres árnyékmérés ugyanis rendkívül érzékeny a térfogat-változásokra.
Mr. Henderson szemei vadul forgtak a fagyos kéreg mögött, de a nyakát borító zúzmara hatékonyabban tartotta mozdulatlanul, mint bármelyik hatósági rögzítő. A fal mögötti ritmikus ketyegés hirtelen magas, éles sípolásba csapott át, mire a mennyezeti gerendák közül finom, rézszínű por hullott az antikvárius gondosan fésült hajára.
Az antikvárius a port egyetlen elegáns kézmozdulattal lesöpörte a válláról, majd a tálca melletti apró kart meghúzva átváltotta a belső mechanikát. A padlóban futó sínek mélyén fém alkatrészek csattantak össze, s Mr. Henderson alatt a parketta egyetlen határozott rántással két centimétert süllyedt.
– A szintbeállítás megtörtént – jelentette ki az antikvárius szárazon. – Most pedig áttérhetünk a hűtési illeték tényleges felszámítására.
A sarokban álló, eddig néma faliszekrény ajtaja lassan résnyire kinyílt, s a sötét nyílásból fémből készült számsorok halk, elnyújtott kattogása hallatszott.