177/5. A nehezék gyanánt használt öntvény — A szilárdított egyensúly

A piros mezőbe ért mutató nem csörömpöléssel, hanem egy mély, gyomorból jövő kattanással válaszolt. A padló alatti fogaskerekek fojtott sikolyt hallattak, mire az antikvárius habozás nélkül megragadta a pult szélén álló, öntöttvas szilváslepény-formát.
– Szilárd fizikai tény, hogy a bürokratikus folyamatok lassulása közvetlen hatással van a helyiség térfogatára – jelentette ki hideg profizmussal, miközben a nehéz vasöntvényt pont abba a résbe szorította, ahol a rögzítőszög kiállt. – Kérem, ne mozogjon, Mr. Henderson, ön jelenleg a hárompontos felfüggesztésünk legstabilabb pillére.
Mr. Henderson bőre ekkorra már a finom porcelán kékes árnyalatát vette fel, s bár a düh még mindig ott szikrázott a szemében, nyakizmai tehetetlenül megmerevedtek. A ráaggatott télikabátok zsebéből jeges páragomolyagok törtek elő, mintha maga a kabátbélés is próbálná elpárologtatni a megmaradt hőt.
– A kiegyenlítés természetesen egy csekély kezelési költséggel jár – folytatta az antikvárius, és felcsapott egy vastag, rézkapcsos főkönyvet. A tollat már meg sem próbálta tintába mártani; helyette a pult szélén képződött dérbe karcolta a tételeket. – A beszámított zsebóra rugója még mindig túlfeszített állapotban van, így a fennmaradó összeget energiakreditben iktatjuk.
A bolt sötét sarkából váratlanul tompa nyikorgás hallatszott: a mennyezeti lámpa lassan forgatni kezdte árnyékát a padlón, jelezve, hogy a fagyasztó mechanizmus nem leállt, hanem csupán áttért a függőleges tengelyre. A bejárati ajtó kilincse szép lassan lefelé mozdult.