177/4. A megfeszített rugó — Az elhalasztott kiegyenlítés

Az antikvárius idegesen megköszörülte a torkát. A rézdoboz lecsukódása után beálló csend nem nyugalmat hozott, hanem egyfajta sűrű, fenyegető várakozást. A fal mögötti kattanás jelezte: a rejtett fogaskerekek újabb fokozatba ugrottak.
– Nos, a tranzakció első szakasza sikeresen lezárult – mondta szaporán az antikvárius, miközben egy sárgult nyugtatömböt csúsztatott a pultra. A toll hegye élesen karcolta a papírt, mivel a tintatartó fenekén már apró jégkristályok úszkáltak. – Már csak a formalitások vannak hátra.
Az átfagyott látogató kinyújtotta a karját, de a könyökízülete hangos, száraz ropogással tiltakozott. Zsibbadó ujjaival alig tudta megragadni a tollat.
– Biztos benne... hogy ez a normális üzemi hőmérséklet? – kérdezte vacogva, miközben gyanakvó tekintete az ajtó mellett álló Mr. Hendersonra tévedt. – Az a fogas ott mintha balra dőlni kezdene.
– Puszta gravitációs kiegyenlítődés! – pattant fel az antikvárius, és kapkodva igazított egyet a jéggé dermedt bürokráta vállára akasztott télikabátokon. – A tömeg eloszlása döntő fontosságú ebben a helyiségben. Ha a súlypont eltolódik, a padló alatti szerkezet újra reteszel.
Ebben a pillanatban a rézcsúszda végén pihenő vasgolyó finoman megremegett, a pult süllyesztett számlapján pedig a mutató lassan átlendült a baljós piros mezőbe.