177/10. A leltári bejegyzés — A véglegesített tulajdonjog

Az antikvárius lehajolt, és két ujjával óvatosan felcsípte a padozaton pörgő sárgaréz zsetont. A fém még égette a bőrét a fagyos hidegben. Elégedetten bólintott, majd az ajtót reteszelő nehéz bronzszerkezethez lépett, hogy az erre a célra kialakított nyílásba csúsztassa a bizonylatot.
– Így ni – dünnyögte büszkén. – A bürokrácia szigorú, de igazságos. Ön kiegyenlítette a tartozását, én pedig végre kioldhatom a zárat.
A zseton fémes csörrenéssel hullott a fogaskerekek közé. A fal mögötti gépezet felszisszent, ám a retesz nem pattant ki. Ehelyett a megdermedt Mr. Henderson mellkasán a kabát szövete halk kattanással szétnyílt, és egy csiszolt réztábla csapódott ki a hajtókája alól: „Leltári szám: 177/B – Minősített Hűtőberendezés. Tulajdonos: Helyi Antikvárium.”
Az antikvárius elhűlve meredt a feliratra. A számlázó automatika nem illetéket hajtott be, hanem lezárta az automatikus adásvételt: a fagyott hivatalnok a hűtési kedvezmény fejében a bolt hivatalos leltári tárgyává és állandó klímaberendezésévé vált.
– Nohát – csóválta meg a fejét az antikvárius, s arcára lassan száraz, elégedett mosoly ült ki. Óvatosan átlépett a padlódeszkák emelőkarjai felett, leemelte a fogasról saját keménykalapját, és kényelmesen felakasztotta azt Mr. Henderson mozdulatlan, jeges mutatóujjára.
A boltajtó csengője ekkor hirtelen megcsendült, s a tejüvegen át egy teljesen új, gőzölgő kabátos alak körvonalai sejlettek fel.