176/7. A végső elszámolás — A megfagyott leltári tétel

A rézserpenyő fémes csenddel billent meg, ahogy a fagyott gomb beléhullott. Mr. Henderson lelkesen hajolt előre, várva, hogy a számláló kijelezzen valami bürokratikus bírságot vagy apró illetéket. Az antikvárius azonban nem a táskáért nyúlt, hanem szertartásosan lehajtotta az iktatófiók fedelét.
– A rendszer kiegyenlítette a tömegkülönbséget – közölte szikáran az öreg, miközben a pultból kifutó apró fogaskerekek záróretesze kattant. – Az elvont hőmennyiség pontosan megegyezik a beadott zálog értékével.
Mr. Henderson mosolyogva próbált visszalépni a pulthoz, ám a lába nem mozdult. Amikor lepillantott, látta, hogy a cipője körül a padlódeszkák teljesen átfagytak, s a lábszárát vékony, áttetsző jégréteg borítja. A számláló mutatója nem a gomb súlyát mérte: a serpenyő alatti spirálrugó Mr. Henderson testének maradék melegét szívta magába, centiről centire hűtve le a szövetét a szoba fagypontjára.
– Várjon... ez tévedés! – próbált kiáltani, de a hangja gőzös, fagyos suttogássá halkult.
– Nincs tévedés, uram – felelte az antikvárius, és egy frissen nyomtatott, gót betűs rézkártyát csúsztatott Mr. Henderson merev ujjai közé. – A ruhatári szabályzat harmadik cikkelye szerint a meg nem váltott tömeghiányt a letétkezelő a tulajdonos jelenlétéből pótolja. Ön mostantól a negyvenhatos számú fagyasztott kiállítási tárgy.
A sárgaréz szerkezet utolsót kattant, majd elcsendesedett. Mr. Henderson szeme előtt a levevődő pára jégvirággá dermedt, rögzítve az antikvárium örök csendjét.
A bejárati ajtó feletti rézharang hirtelen élesen megcsendült, s a kintről betörő huzat egy újabb kalapos árnyékot sodort a küszöbre.