176/2. A hőtani kalibráció — A beszámított testhőmérséklet

A padló pontosan négy hüvelyknyit süllyedt, mielőtt egy tompa fémes kattanással megállt volna. A kalapos úr meg sem rezzent; felvont szemöldökkel igazította meg a gallérját, mintha csupán egy szokatlanul élénk liftben állna.
– Micsoda pompás pneumatikus szintbeállítás! – állapította meg lelkesen a vendég, miközben a pult szélén sorakozó rézmutatók sebesen rezegni kezdtek. – Ugye ez a berendezés méri fel a vásárló szavahihetőségét a ritka kiadványok átadása előtt?
– Pontosan, uram – bólintott az antikvárius, és egy sárgaréz tekerőgombbal finomhangolta a nyomást. – A flandriai atlasz rendkívül érzékeny a páratartalomra. Az Ön lába alatti ellensúly jelenleg a testhőjét kalibrálja a könyv pergamenjének optimális hőmérsékletéhez. Tiszta fizika.
A falból kiálló rézcsöveken finom, fehér zúzmara csapódott ki. A látogató mosolyogva figyelte, ahogy a lehelete apró, csillogó jégkristályokká dermed a levegőben, pontosan úgy, mint a sarokban mozdulatlanul álló Henderson kabátgombjain. Henderson bal szeme még egy utolsót rebbent a fagyos máz alatt, ahogy az új áldozat testhője nekilátott átvenni a terhelést.
– Érzem a tudomány hideg fuvalmát! – jegyezte meg a kalapos úr, bár a hangja már kissé kásásan tört ki az ajkai közül. Kalapjának karimáján parányi jégcsapok kezdtek növekedni.
Az antikvárius elégedetten csapta be az atlasz vastag bőrkötését, de mielőtt átnyújtotta volna a pult felett, a hátuk mögötti falból egy vékony, gőzt fúvó rézsíp éles hangot adott ki.