175/6. Az energiamegtakarítási tényező — A kalibrált testhőmérséklet

A nyirkos, gőzölgő csővég nem támadott. Ehelyett egyetlen precíz, porszívószerű rántással szipkázta ki Henderson kezéből a fagyos rézhengert. A fémkupak piros fénye abban a pillanatban zöldre váltott, s a cső elégedett cuppanással húzódott vissza a sötét ajtórés mögé.
A préselési folyamat nyomban félbeszakadt. A mennyezet gerendái egyetlen fülsértő csattanással rántódtak vissza az eredeti magasságukba, míg a süllyedő padló nyikordulva megállt, hajszálpontosan egy szintbe kerülve a küszöbbel. A szobát hirtelen mély, gépies csend ülte meg.
– Látja? Mondtam én, hogy a kalibráció csupán türelem kérdése – mosolyodott el az antikvárius, miközben visszaillesztette orrára a párától mentesített szemüvegét. – A szonda sikeresen regisztrálta az Ön fizikai tömegét és testhőmérsékletét.
Henderson dermedten állt. Lassan felemelte a kezét, amellyel az előbb még a rézhengert szorította: a bőre hófehér volt, és apró, finom zúzmarakristályok borították az ujjait. A saját lehelete sűrű, fehér fagyfelhőként csapódott ki a levegőben.
– A hűtőrendszer sikeresen elnyelte az Ön testhőjének nyolcvan százalékát a nyomáskiegyenlítéshez – magyarázta büszkén a boltos, miközben áhítattal ütögetett meg egy számlálót a pulton. – Ön ezzel hivatalosan is az antikvárium prémium kategóriás energiamegtakarítási tényezőjévé vált. Kérjük, ne mozduljon, míg az állami kiolvasztási engedély meg nem érkezik.
Henderson megszólalt volna, de az álla kövévé fagyott. Eközben az utca felőli bejárati ajtó felett halk, gőzös csengőszó kondult: a párás ablaküveg mögött egy újabb gyanútlan kalapos árnyék tűnt fel.