175/3. A pneumatikus bizonylat — A kalibrált várakozási illeték

Henderson megvárta, míg a rézborítású szelepgomb negyedszer is ütemesen kiemelkedett, majd közelebb hajolt a kikerekedő papírcsíkhoz. A friss, fekete tinta még csillogott a perforált szélek között.
– A vonal meredeksége pontosan a belégzéseink ritmusát követi – jegyezte meg Henderson szárazon, miközben ujja hegyével óvatosan megérintette a csipesszel kiadott szalagot. – Ha ez egy gázmérő, akkor most éppen az Ön bizonytalanságát regisztrálja köbméterben.
Az antikvárius idegesen megigazította a szemüvegét, de az arca hamar visszanyerte megszokott, hivatalos magabiztosságát.
– Ugyan már, Mr. Henderson, ne gyerekeskedjen! – intette le egy határozott kézmozdulattal. – A Monarchia korabeli iktatórendszerek hőkülönbség-alapú várakozási regiszterrel működtek. Ez a szerkezet nem tesz mást, mint méri a helyiség szén-dioxid-koncentrációját, és ha az ügyfél túl sokáig időzik döntés nélkül az eladótérben, automatikusan kiállítja a várakozási illetékbizonylatot.
Mutatóujjával a henger oldalára szegecselt apró réztáblára bökött, amelyen kopott gót betűkkel a „Pneumatische Wartezeit-Registratur” felirat állt.
Henderson elmosolyodott, de a mosolya hamar lefagyott, amikor a fagyos huzat felerősödött a járatból. A papírszalag mögött egy újabb fogaskerék-pár kattant be a helyére, és a doboz oldalán egy apró, üvegcsővel védett higanyoszlop kezdett lassan, milliméterről milliméterre emelkedni.
A higany szárán azonban nem hőfokok jelölték az értéket, hanem apró, vésett számok: a padló alatti szerkezet mélységi fokozatai. A fal mélyén egy tompa, fémes kongás jelezte, hogy a gépezet megkezdte a következő szint beállítását.