173/9. A kifizetett tömeg — A végleges egyenleg

Henderson értetlenül meredt a tenyerében fekvő bilétára. A mutatók halkan ketyegtek a faliórán; pontosan három perc maradt a megjelölt időpontig. Az antikvárius óvatosan hátralépett egy vaskos tölgyfa könyvespolc mögé, mintha a fizika törvényeinek visszavágásától tartana.
– Egyenleg törlesztése? – hüledezett Henderson, miközben a padló alatti hidraulika mély, gurgulázó hangot adott ki. – Ember, én csak a kabátomat akartam elhelyezni!
Amikor a falióra kismutatója hajszálpontosan a megadott percre ugrott, a gőzgép csöveiből fülsiketítő sziszegés csapott elő. A sínpár fémfogai egymásba marva meglendültek, és a hátsó kamra sötétjéből visszagördült a kabát. Nem magányosan érkezett: a gallérjára egy nehéz, tömör öntöttvas nehezék volt csavarozva, pontosan akkora, ami Henderson teljes testsúlyának felelt meg.
A szerkezet nem pénzt adott vissza, hanem tömeget. Abban a pillanatban, hogy az öntöttvas tömb robajjal a padlóra csapódott, a mechanikus egyensúly átbillent. Henderson cipője elvált a deszkáktól, s a férfi a gravitáció bürokratikus túlteljesítése folytán könnyedén, mint egy héliumballon, felszállt a mennyezetig, ahol kabátlanul, tehetetlenül lebegett a gerendák között.
Az antikvárius megkönnyebbülten sóhajtott, kihúzta a pult fiókját, és nyugodt mozdulattal ráütötte a "KIEGYENLÍTVE" pecsétet a leltárívre.
Lenn, a porlepte kirakatüveg előtt ekkor halk, rezes csilingeléssel megszólalt az ajtócsengő.