173/8. A gördülő sínpár — A kiszámolt visszajáró

Az antikvárius rémülten kapaszkodott a pult szélébe, miközben a gördülő sínpár fém csikorgással haladt a sötét hátsó helyiség felé. Mr. Henderson kétségbeesetten próbálta utolérni a kabátját, amely komótosan távolodott a mennyezeti sínen, de a lába alatti padlódeszkák hirtelen finom rezgésbe kezdtek.
– Állítsa le! – kiáltotta Henderson, sárgaréz csatos cipőjét a padlóra feszítve. – Nem fizettem elő ilyen utazásra!
– Technikai képtelenség – rebegte az antikvárius, miközben egy sárgult szervizkönyvet lapozott átlátható kapkodással. – A rendszer felismerte a beadott láncszem eredetét. Ez a modell nem a ruházatot mozgatja, hanem a letétbe helyezett tárgy tulajdonosának fennmaradó egyenlegét törleszti.
A hátsó szoba nyitott ajtajából fojtott, hűvös gőz áradt ki, s a sínpár egy lendületes kanyarral megállt a sötétben álló, óriási leltározó szekrény előtt. A szekrény mélyéből egy újabb rézkar nyúlt ki, és száraz, fémes hangon egy apró, sorszámozott bilétát ejtett a küszöbre.
Henderson tétován közelebb lépett. A bilétán nem ruhatári szám állt, hanem egy pontos időpont – pontosan három perccel későbbi, mint a jelen pillanat.
– Mi ez? – kérdezte rekedten, miközben az antikvárius a háta mögött idegesen megköszörülte a torkát.
– A visszajáró – suttogta a boltos. – Úgy tűnik, a láncszem többet ért, mint amennyivel ön a gravitációnak tartozott.