173/4. A kiszámlázott egyensúly — A nevesített nehezék

A fémes kattanást követően a sötét nyílásból nem sárkány vagy szellem emelkedett ki, hanem a mennyezeti gerendák alá szerelt, alaposan megolajozott sínpár csikordult meg halkan. Mr. Henderson gyanakvóan hátrafordította a fejét, miközben az antikvárius a pult mögött állva egy elegáns ludtollal intett a levegőbe, mintha csak a menetrend szerinti vasúti járat érkezését jelezné.
– A mechanikus ruhatári rendszerünk némileg túl buzgó – jegyezte meg a boltos, és hűvös nyugalommal kinyitotta a vaskos, bőrbe kötött főkönyvet. – Ha a leltári automatika nem talál érvényes bejegyzést a belépő személyről, a gravitációs csiga automatikusan kijelöl egy ideiglenes helyettesítő nehezéket.
A sínpáron lassú, méltóságteljes lendülettel gördült elő egy sárgaréz csigákon függő, kovácsoltvas ruhafogas. A kerekek halk nyikorgással álltak meg pontosan a pult felett. A kampón azonban nem télikabát csüngött, hanem egy koromfekete, nehéz vas ellensúly, amelynek oldalába frissen polírozott, mélyen vésett betűkkel a „Mr. Henderson” nevet gravírozták.
Henderson elhűlve meredt a saját nevére, majd óvatosan hátralépett egyet a lebegő vasdarabtól. – Hogy kerül az én nevem egy századfordulós ellensúlyra, ha az iménti kártyán még Archibald szerepelt?
Az antikvárius megigazította a szemüvegét, és száraz, bürokratikus mosollyal a számláló mechanikus karjára csapott. – Úgy tűnik, Uram, a ruhatár évtizedek óta Önre vár, hogy kiegyenlítse a hiányzó kabát tömegét. A könyvelési egyensúly ugyanis nem ismer elévülést.
Abban a pillanatban a sötét hátsó szoba mélyén halk, ritmikus csengés törte meg a csendet: a fali kurblis réztelefon harangja megszólalt.