173/3. A téves névsor — A leltári tévedés

Az antikvárius finoman simára törölte a pult rézszegélyét, majd kimért mosollyal emelte fel a fejét. A tekintete egyetlen másodpercre sem árulta el a meglepetést.
– Úgy látszik, a szerkezet még a korábbi tulajdonos, Mr. Archibald nevét őrzi – közölte hűvös nyugalommal, és határozott mozdulattal visszatolta a sárgaréz kart. – Egy puszta kalibrációs tévedés. A gőzhajtású leltár néha hajlamos összehasonlítani a belépők fizikai tömegét a régen elhunyt adósok nyilvántartásával.
Mr. Henderson megkönnyebbültnek tűnő, ám kissé szaggatott sóhajt bocsátott ki. A fagyos pára lassan oszlani kezdett a padló rácsai felett, felfedve a hátsó szobában húzódó hidraulikus ellensúlyok rozsdás láncait. A rémisztő masina nem baljós ármány volt, csupán egy túlbonyolított, tizenkilencedik századi ruhatári mérleg, amellyel a korabeli bürokrácia a télikabátok súlya alapján számította ki a tárolási illetéket.
– Vagyis... én a könyvelés szerint nem is létezem? – kérdezte Henderson, és óvatosan a pult felé nyújtotta a kezét.
– Hivatalosan Ön még meg sem érkezett – válaszolta az antikvárius, és egyetlen mozdulattal elsüllyesztette a sárgult leltári kártyát a fiók mélyén. – Ám a mi szakmánkban az ilyesmi kifejezetten előnyös kiindulópont.
A hátsó helyiség sötétjéből ekkor halk, szabályos fémes kattanás hallatszott, mintha egy elfeledett ellensúly elmozdult volna a sínpáron.