173/2. A gőzhajtású leltár — A gravírozott azonosító

A feltáruló tölgyfa ajtó mögött nem baljós ármány rejtőzött, hanem egy megfakult réztáblákkal borított, finommechanikai könyvelőállomás. Az antikvárius szárazon megköszörülte a torkát, és megfontolt léptekkel visszasétált a pult mögé, mintha a padló rácsain át szivárgó fagyos pára csupán egy elhanyagolt klímaberendezés sziszegése volna.
– Kérem, ne aggódjon, Mr. Henderson – jegyezte meg kimérten, miközben egy sárgaréz csipesz segítségével kiemelt egy apró, sárgult leltári kártyát a szekrényből. – A hirtelen hőmérséklet-zuhanás mindössze az 1894-es kiadású, gőzhajtású könyvvédelmi automatika mellékhatása. A ritka kódexek papírja felettébb szereti a száraz, fagypont közeli mikroklímát. Tudja, a molyok elkerülése végett.
Mr. Henderson vacogó fogakkal szorította magához átázott zakóját. A félelem szorításában alig tudott megszólalni, ám a pult szélén álló üveghengerben lebegő finom aranyszál hirtelen mozdulatlanná dermedt. Mr. Henderson hátgerince kiegyenesedett, ahogy a számláló apró fogaskerekei élesen felkattantak. A mechanikus számjegyek helyén váratlanul egy gravírozott név ugrott a kijelző kis ablakába.
Az antikvárius tekintete egyetlen pillanatra megdermedt a nevet olvasva. A réztelefon kurblis szerkezete ekkor halk, gúnyos kattanással leállt.
A kijelző rézkeretében olvasható betűk egy olyan személy jelenlétét igazolták, aki hivatalosan sosem lépett be a bolt ajtaján.