172/7. A lebegő aranyszál — A viszkozitás csapdája

Az aranyszál kitérő mozgása hirtelen megszűnt, s pontosan a fekete folyadék mértani közepén állt meg, mintha egy láthatatlan kéz feszítette volna meg. Mr. Henderson balra dőlt törzse erre egyetlen fémes kattanással kiegyenesedett, miközben a pult alól kinyúló acélsodrony megrándult, s az antikvárius cipője mellett egy negyedik, eddig rejtett rézcsavar pattant ki a tölgyfapadlóból.
– A sűrűség-ellenőrző cső – fűzte hozzá az antikvárius a maga száraz, hivatalos hangján, miközben mutatóujjával óvatosan lekopogtatta a cső üvegfalát. – A levegő páratartalma és a vevők türelmetlensége egyenesen arányos a mechanikus olaj sűrűsödésével. Fizika, semmi több.
A türelmetlen idegent azonban nem lehetett ilyen egyszerűen félrevezetni. Összeszűkült szemmel bámult a sárgaréz számlálóra, ahol a nevek közötti apró mutató lassan átugrott a legutolsó bejegyzésre. A fémfelületre vésve pontosan az ő saját, ritkán használt polgári neve állt – gondosan megmunkált gótikus betűkkel.
– Ez egy nyomásszabályzó – motyogta az idegen, s hátrált egy lépést, ám a süllyesztő szélén álló sarka fennakadt a padlórésekből kiálló sodronyon. – Maga nem egyszerűen árusít. Ez a bolt egy egyensúlyozó szerkezet.
Az antikvárius nem válaszolt. Csupán óvatosan kihúzta a fagyos kulcsot a számlálólapból, mire a fekete folyadék örvényleni kezdett az üveghengerben. A süllyesztő pereméből egy apró, rejtett rekesz ugrott ki halkan, benne egy sárgaréz zsetonnal, amelyre egyetlen, jéghideg vízcsepp tapadt.