172/6. A rézbevonatú süllyesztő — A mechanikus felderítés

A rézbevonatú süllyesztő aljából csikorgó fogaskerekek és sűrű olajszag emelkedett fel, mint egy évszázadok óta éheztetett falióra kilehelt sóhaja. Az antikvárius nem habozott: mielőtt a türelmetlen idegen közelebb léphetett volna, egy elhasznált katalógussal takarta le a pulton álló bronzpecsétet, átmenetileg álcázva a szerkezet működését.
– A padozat időszakos szellőztetése – jegyezte meg udvariasan, miközben az akna peremére lépett. – A nedvesség megeszi a ritka kiadásokat.
Mr. Henderson azonban nem férhetett bele semmilyen könyvvédelmi magyarázatba. A könyvelő törzse most lassan, nyikordulva megdőlt tizenöt fokkal balra, miközben a csípőjéből kinyúló finom acélsodrony a rézbevonatú aknába futott le. A nyílásból egy sárgaréz számlálólap emelkedett ki, amelynek mutatója nem számokat, hanem neveket ábrázolt.
A türelmetlen idegen türelme láthatóan végérvényesen elfogyott. Hajolt a tátongó nyílás fölé, ahol a sötétben apró rézhengerek forogtak ütemesen.
– Ez nem egyszerű leltározás – sziszegte az idegen, s ujjaival a pult szélébe mart.
Az antikvárius higgadtan igazított egyet a szemüvegén, s a zsebében lapuló fagyos kulcsot a számlálólap közepén lévő apró nyílásba illesztette. A fogaskerekek egy pillanatra megtorpantak, s a bolt hátsó szobájából tompa, víz alatti harangszóhoz hasonlatos kongás hallatszott.
A süllyesztő mélyén egy apró, megvilágított üveghenger fordult el lassan, benne egy sűrű, fekete folyadékba merült aranyszál rezgett.