172/4. A hárompontos kalibráció — A feszülő egyensúly

A pult alól felhangzó kattanás nem maradt visszhang nélkül. A bolt padlója alatt nehéz, rozsdás láncok rándultak meg, és a tölgyfapadló finom vibrálása azonnal átterjedt az antikvárius cipőtalpára. A türelmetlen idegen gyanakvóan hátralépett, miközben a fagyott könyvelő, Mr. Henderson bal karja – amely eddig egy nehéz télikabátot tartott – pontosan hét és fél centiméterrel feljebb emelkedett. A hidraulikus egyensúly működésbe lépett.
Az antikvárius, bár zsebeiben még mindig ott lüktetett a forróság és a fagy feszültsége, professzionális nyugalommal igazította meg pápaszemét. Úgy tett, mintha ez a fura automatizmus csupán egy jól karbantartott, tizenkilencedik századi biztonsági rendszer része lenne, amely a hívatlan látogatók távoltartására szolgál. „A mechanika, látja, kissé érzékeny a légnyomásra” – magyarázta az idegennek, miközben ujjai között finoman megforgatta a langyos sárgaréz kulcsot.
Az idegen azonban nem tágított. Előrántott a zsebéből egy apró, sárgarézzel futtatott mérlegsúlyt, és kihívóan a pultra csapta. Ekkor a kulcsot övező vöröses fonal hirtelen megkettőződött, és a fagyott könyvelő mellkasából egy újabb, még vékonyabb szál kúszott elő, egyenesen a pultra helyezett súly felé. Az antikvárius szeme tágra nyílt az üvegszem lencséjén keresztül: a rendszer nem zárt le, hanem újabb elemet követelt a tökéletes kalibrációhoz.
A bolt levegője hirtelen megtelt a régi papír és a hideg fém illatával. Mr. Henderson fagyott ujjai közül egy sárgás pergamentekercs csúszott ki, amely egyenesen a padlóra hullott, felfedve egy finoman megrajzolt, háromkarú mérleg vázlatát.