172/2. Az üvegszem optikája — A megfigyelt egyensúly

Az antikvárius nem esett pánikba. Egy olyan üzletben, ahol a könyvelő jéggé fagyott teste szolgál hidraulikus ellensúlyként és prémium ruhafogasként, egy magányos üvegszem felbukkanása szinte a legjózanabb hétköznapiság határát súrolta. Bizonyára csak egy korábbi gyűjtő felejtette ott, amolyan míves, tizenkilencedik századi olvasólencseként, amellyel a hamisított vízjeleket szokás vizsgálni.
Hogy megnyugtassa magát, kivette az üveget a selyemágyból, és a bal szeme elé emelte. Az optika meglepően éles képet adott, bár kissé elszínezte a valóságot: a lencsén keresztül vibráló, vöröses fonalat látott, amely a zsebében lapuló, egyre forróbb bronzpecséttől egyenesen a jéggé fagyott Mr. Henderson merev, gyapjúkabátos mellkasáig húzódott. A fonal ritmikusan lüktetett, pontosan abban az ütemben, ahogy a könyvelő belső zsebében ketyegett valami.
– Megtalálta már a kötetet? – kérdezte türelmetlenül a szürke öltönyös idegen, miközben finoman megkopogtatta a pultot a kopott bőrmappájával.
Az antikvárius gyorsan a másik zsebébe süllyesztette a jéghideg üvegszemet, hogy kiegyenlítse a forró pecsét okozta aszimmetriát. Így, a két végletesen eltérő hőmérsékletű tárggyal a zsebében, tökéletes egyensúlyban nyúlt a legfelső polc felé. Amikor azonban megragadta a súlymértékekről szóló vaskos könyv gerincét, a kötet belsejéből valami fémesen megcsörrent, és egy apró, sárgaréz kulcs hullott a poros padlóra, egyenesen a fagyott ruhafogas lábához.