171/3. A hidraulikus ellensúly — A kalibrált egyensúly

Az antikvárius óvatosan megkocogtatta a pultra fagyott sötétkék jéggyöngyöt, amely koccanó, üvegszerű hangot adott. A hirtelen lehűlést és a csövekben morajló nyomáshullámot eddig az elavult, nyolcvanas évekbeli könyvvédelmi automatika hibájának tulajdonította. A hirtelen beálló csendben azonban, miközben az ajtó feletti csengő újra megszólalt egy távozó vásárló mögött, a boltvezető végre megértette a mechanikus összefüggést.
Mr. Henderson kinyújtott, mozdulatlan karja nem puszta mellékhatása volt a fagyos incidensnek, hanem a rendszer kulcseleme. A hátsó szoba falából kiálló hidraulikus vezeték nyomásszabályzó szelepe pontosan a könyvvizsgáló jéggé dermedt csuklójára támaszkodott. Henderson pontosan kiszámítható tömege és a megfagyott szövetek sűrűsége adta meg azt az ideális ellensúlyt, amely megakadályozta, hogy a csőhálózat csillapító folyadéka elárassza a ritkaságok részlegét.
– Zseniális, megbízható statika – mormolta az antikvárius, miközben lehajolt a pult alatti sárgaréz nyomásmérőhöz. A mutató hajszálpontosan a biztonságos, zöld mező közepén állt, amíg a hátsó szobában Mr. Henderson tartotta a pozíciót. A könyvvizsgáló jelenléte így nem káresemény volt, hanem a műszaki stabilitás záloga.
A boltvezető megkönnyebbülten kihúzta a leltárkönyvet, és a műszaki megjegyzésekhez gondosan bejegyezte a hidraulikus ellensúly új helyzetét. Ám amint a tollat letette, a falban húzódó rézcsőből mély, ritmikus sziszegés indult meg, és a padlódeszkák alól halvány, borostyánsárga derengés szűrődött ki.