171/2. A vörös lencse fókuszpontja — Az automatizált ellenőrzés

Az antikvárius idegesen megköszörülte a torkát, miközben a vörösen derengő fény átvilágított a vizes gyapjún, egyenesen Mr. Henderson jégbe fagyott homlokára vetülve. A ketyegés ritmusa hirtelen felgyorsult, mint egy lázas szívverés. A boltvezető igyekezett megnyugtatni magát: bizonyára csak a köpcös úr különös zsebórája játszik a fénnyel, egy ártalmatlan, modern szerkezet, amelynek semmi köze a bolt fagyos titkaihoz.
A vevő azonban mit sem sejtve lapozgatta tovább a lexikont, miközben a vörös fénysugár precízen pásztázni kezdte a könyvvizsgáló fagyott arcvonásait, mintha csak egy bonyolult vonalkódot olvasna be. Ebben a pillanatban a bolt elavult könyvvédelmi rendszere – a fali csövekben keringő, eddig csendes hidraulikus folyadék – mély, fémes morajlással válaszolt a vörös lencse hívására. A sarokban álló fagyott tintatartó jégkristályai hirtelen átrendeződtek, és egy újabb, baljós egyenlet számait rajzolták ki a pulton.
A nehéz szövetből kisugárzó vörös fény nem felolvasztotta Henderson kinyújtott karját, hanem üvegszerűvé, szinte izzóvá változtatta a jeget. A könyvvizsgáló fagyott ujjai között tartott acéltoll hegye feszültségmérőként vibrált, és egy apró, jéghideg fényszikrát lőtt a mennyezeti csővezeték szelepe felé, amely halk sziszegéssel zárult le.
A köpcös úr végül elégedetten csapta be a könyvet, majd egy gyors mozdulattal leemelte nehéz kabátját a kissé megroggyant, de még mindig stabil jégkarról. Ahogy kilépett az utcára, a vörös fény és a ketyegés elenyészett, ám a mennyezeti csőből ekkor egyetlen, sötétkék vízcsepp vált le, amely a pultra hullva azonnal apró, tökéletes jéggyönggyé fagyott.