171/1. A jéggé fagyott ruhafogas — A meleg fogadtatás ridegsége

Az antikvárius óvatosan megpöccintette Mr. Henderson fagyott, kinyújtott mutatóujját. A könyvvizsgáló nem mozdult, csupán egy jégbe zárt, tökéletesen auditált emlékmű maradt az utókornak, kezében a megdermedt tollal. Mielőtt azonban a boltvezető pánikba eshetett volna, a bejárati ajtó feletti rézcsengő vidáman felcsilingelt, és a fagyos csendet felváltotta a délutáni csúcsforgalom zsongása. A bolt hirtelen megtelt gyanútlan vásárlókkal, akik dacolva a sarki hideggel, fűtött menedéket kerestek a könyvek között.
Egy köpcös, vizes kalapú úriember lépett a hátsó szobába, és elégedetten bólintott Henderson fagyott alakja felé. Úgy vélte, a boltvezető végre áldozott a modern dizájn oltárán, ezért teketória nélkül a könyvvizsgáló jéggé meredt karjára akasztotta nehéz, nedves gyapjúkabátját. Henderson nem dőlt el; stabil, fagyott alapzatként tűrte a terhelést, miközben az antikvárius sápadtan, de kényszerű udvariassággal próbálta terelni a szót.
– Kiváló installáció, nagyon élethű! – jegyezte meg a vevő, miközben egy poros lexikont lapozgatott. – Csak a tekintete kissé… számonkérő. Mennyibe kerül?
Az antikvárius torka elszorult. Nem adhatta el a negyedéves zárást végző könyvvizsgálót, még akkor sem, ha az lényegesen kevesebb gondot okozott ebben az aggregált halmazállapotban. Gyorsan felajánlott helyette egy féláras, bőrkötéses atlaszt, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a szoba sarkában álló jégszobor a legtermészetesebb dolog lenne a világon.
Ahogy a vásárlók lassan szállingózni kezdtek, a gyapjúkabát zsebéből halk, ritmikus ketyegés szűrődött ki. Nem egy hagyományos óra hangja volt ez, sokkal inkább egy apró, réz fogaskerekekkel működő szerkezeté, amely egyetlen, vörösen fénylő lencsét forgatott körbe a sötét szövet mélyén.