170/1. A fagyasztott ügyfélszolgálat — A jégtelenített könyvelés

Mr. Henderson nem szerette a pontatlanságot, különösen nem olyankor, amikor a negyedéves zárás utolsó számlái vártak rendezésre. Szigorú léptekkel nyitott be az antikváriumba, kezében egy vastag, bőrkötésű mappával. Az ajtó feletti csengő vidám csilingelése azonnal elhalt a szokatlanul sűrű, fagyos levegőben, amely a helyiséget uralta. Henderson összehúzta magán a kabátját, és rosszallóan nézett szét a félhomályban. A fűtésrendszer meghibásodása nyilvánvalóan egy újabb tétel lesz a fenntartási költségek között, gondolta bosszúsan, miközben a pult felé lépett.
– Kedves barátom, a számlák nem várhatnak tavaszig – szólt oda a sötét sarok felé, ahol az antikvárius szokásos, mozdulatlan sziluettje derengett. Henderson szemüvege azonnal bepárásodott a hirtelen hőmérséklet-változástól, így csak egy homályos, zöld kordbársony alakot látott, aki mintha térdig gázolt volna valamilyen sárgás, megkeményedett viaszszerű anyagban. Henderson ezt a modern művészeti installációk iránti érthetetlen rajongásnak tulajdonította, amellyel a boltvezető mostanában kísérletezett.
Mivel nem érkezett válasz, Henderson módszeresen elhelyezte a mappáját a pulton, közvetlenül az ott heverő magányos réz gombostű mellett. A fém tű érintése szokatlanul melegnek tűnt a fagyos fában, de Henderson figyelmét inkább a pult alól hallatszó, ütemes, halk surrogás vonta el. Olyan volt, mintha egy apró, precíz óramű próbálna áttörni a megfagyott padlórétegen.
– Ha ez a Henderson-féle rágcsálóirtó újabb prototípusa, akkor jelentem, a dizájn kiváló, de a hatásfok még hagy kívánnivalót maga után – jegyezte meg szárazon, miközben elővett egy töltőtollat, hogy aláírassa a teljesítési igazolást a mozdulatlan alakkal. A toll hegyéből azonban nem tinta, hanem egy apró, megfagyott fekete jégcsap bújt elő, amely halkan koppant a papíron.