169/4. A kriogén állagmegóvás — A fagyos visszacsatolás

Az antikvárius megállt a fagyos csövek előtt, és megigazította a pápaszemét. A jelenséget a legkisebb aggodalom nélkül könyvelte el: a hirtelen lehűlés nyilvánvalóan az antik könyvek állagmegóvását szolgáló, automatikus kriogén páratartalom-szabályozó működésbe lépése volt. Az efféle rendszerek, bár kissé elavultak, híresek voltak a precizitásukról, még ha a fagyott rézcsövek recsegése kísértetiesen emlékeztetett is egy süllyedő vitorlás utolsó sóhajaira.
Óvatosan közelebb lépett a sarokban álló nehéz tölgyfa komódhoz, amely mögül a sárga folyadék lassan, de kitartóan kúszott előre a parkettán. Előhalászta zsebéből az univerzális csavarkulcsát, hogy meghúzza a legközelebbi szelepet. Meggyőződése volt, hogy a sárgás lé csupán egy régebbi, növényi alapú kenőolaj, amelyet a nyomáskülönbség préselt ki a csatlakozásokból.
A csavarkulcs fémes koccanással simult a szelepre, ám a várt ellenállás helyett a fém szinte azonnal ráfagyott az ujjaira. Az antikvárius bosszúsan rántotta vissza a kezét. A csővezeték nemcsak fagyos volt, de a sárga folyadék szivárgása is felgyorsult, vékony, aranyszínű patakká duzzadva, amely makacsul kerülte meg a lába előtt heverő régi szőnyegeket, mintha csak saját térképpel rendelkezne.
Miközben a fagyott ujjait dörzsölte, a szoba legtávolabbi, legsötétebb sarkából egy egészen másfajta hang ütötte meg a fülét. Egy régi, elfeledett fadoboz mélyéről tompa, ritmikus kaparászás hallatszott, mintha valami apró és nagyon fázós dolog megpróbálna utat törni magának a felszínre.