168/4. A sárga folyadék szintje — A hidraulikus egyensúly

Az ellenőr elégedetten bólintott, majd nehézkesen kihúzta magát, és egy teátrális mozdulattal aláírta a zöld színű teljesítési igazolást. A pecsétnyomó tompa, tekintélyt parancsoló csattanással landolt a papíron, végleg szentesítve a száznyolcvan kilós pincei ellensúly szabályszerűségét. Amint a hatóság embere kilépett az antikvárium csilingelő ajtaján, a feszültség azonnal elillant a helyiségből, átadva helyét az ódon papír és a hideg fém nehéz szagának.
Az antikvárius nem vesztegette az időt. Tekintetét a pult sarkán álló üvegcsére vetette, amelyben a sárgás folyadék szintje mostanra már aggasztóan alacsonyra süllyedt. Ez a kis szerkezet látszólag csupán egy ártatlan, higanymentes barométer volt a gyanakvó látogatók számára – afféle ódon dísztárgy, ami a bolt patináját emelte. Valójában azonban a hidraulikus rendszer nyomásesését mutatta, ahogy a mélyben Henderson betonposztamense lassan beállt a végleges, statikailag tökéletes pozíciójába.
A tulajdonos a pult alól előhalászott egy sárgaréz csavarkulcsot, és elindult a hátsó szoba felé, hogy ellenőrizze a finomhangolás eredményét. A padlódeszkák megszokott nyikorgása kísérte lépteit, miközben a komód mögötti zümmögés helyét átvette egy mélyebb, ritmikus lüktetés, amely a pince fojtott levegőjéből szűrődött fel.
A hátsó traktus sötétjében, közvetlenül a nehéz tölgyfa ajtó mellett egy apró, vörösen derengő lencse kezdett pislákolni a falba süllyesztett vezérlődobozon.