167/3. A gyorstapadó kötőanyag — A prioritásos rögzítés

A távoli dörgés meglepően gyorsan alakult át egy sárga platós teherautó csikorgó fékezésévé. A lakótelepi zöldterületi brigád nem várt másnapig: a rendkívüli átsorolási határozat miatt a munkagépek azonnal a helyszínre gördültek. A sofőr kényelmesen kiszállt, kezében egy ipari keverőlapáttal és egy vödör gyorstapadó betonnal.
– Melyik a selejt, és melyik a fixálandó? – kiáltott át a kerítésen a brigádvezető, miközben a teherautó dízelfüstöt pöfögött a friss virágágyásra.
A házigazda büszkén mutatott a sziklakert két díszére. Henderson merev tekintettel figyelte, ahogy két zöld ruhás munkás fém zsaluzatot illeszt a bokája köré. Az antikvárius talpazatán lévő sárga biléta viszont azonnal felkeltette a brigádvezető figyelmét. Lassan elolvasta a vonalkód feletti apró betűs jelzést, majd elégedetten csettintett.
– Szerencséjük van, uram. A kolléga az azonnali megsemmisítési kódot ragasztotta erre a szakállas alakra – bökött a csizmája orrával az antikváriusra. – Ez nem kap alapot. Ezt most azonnal feldobjuk a darálóplatóra.
Henderson néma, belső tombolással nyugtázta, hogy társa hamarosan egy ipari kőzúzó gép gyomrában végzi, miközben az ő cipője köré már el is kezdték önteni a szürkén gőzölgő, perceken belül kötő cementmasszát.
A kertkapu aljában egy levált, sárga fóliadarab villant meg a reggeli napfényben.