166/1. Az önkéntes statiszták — A bejárati kollekció

A bejárati ajtó mellett felállított táblán vastag betűkkel állt a felhívás, ám a járókelők többsége egyszerűen átsétált a két mozdulatlan alakon. Henderson és az antikvárius vállvetve álltak a járdán, akárcsak két gondosan lakkozott kabátfogas. Az őszi szél meglebegtette Henderson kinyúlt zakóját, de a férfi a szempilláját sem rezdítette; a mészporos dermedtség tökéletes önuralomra kényszerítette.
Egy babakocsit toló nő megállt előttük, gyanakodva megszagolta az antikvárius inggallérját, majd bólintott.
– Látod, kisfiam? – mutatott rájuk a gyermeknek. – Ha nem tanulsz jól, te is így végzed az őszi selejtezésen.
Az antikvárius torkából halk, kiszáradt nyögés kívánkozott volna ki, de a szájpadlására tapadt por megakadályozta a hangképzést. Szeme sarkából látta, amint az új üzletvezető egy rézcsatos mérőszalaggal ellenőrzi a vállszélességüket. A fiatalember elégedetten csettintett, majd egy csomag üres kartonlapot nyomott mindkettőjük mozdulatlan markába.
– Tökéletes méretarányok – mondta az üzletvezető. – A vevők imádják a korhű statisztákat. Csak álljanak nyugodtan, a csomagszállítók mindjárt meghozzák a kiegészítőket.
Késő délutánra a járda felmelegedett, és a két alak cipőtalpa lassan beleragadt az aszfaltba. Ekkor az utca sarkán feltűnt egy nehéz, sárga teherautó. Amikor megállt a bolt előtt, a hátsó ajtaja mögül egy nikkelezett lánc fémes csörrenése visszhangzott a csendes utcában.