165/2. A becsérték-becslő — A statikus árképzés

A kattogás ritmusa felgyorsult, s az üvegszekrény alatti talapzat finoman megremegett. Henderson felkészült a legrosszabbra, ám az antikvárius arcára hirtelen megkönnyebbült, cinkos mosoly ült ki.
– Nyugalom, barátom – suttogta a kereskedő alig mozduló ajakkal, miközben tekintetét a vásárlóra szegezte. – Ez a híres Viktória-féle becsérték-karusszel. A szerkezet azt méri, mennyire időtálló a kiállított darab. Ha teljesen mozdulatlanok maradunk, a mechanizmus felbecsülhetetlenül ritka műtárgyként regisztrál bennünket. A túlárazás miatt a vevő eláll a vásárlástól, a gép pedig automatikusan kiad bennünket.
Henderson hallgatott a tanácsra. Mély levegőt vett, megszilárdította a tartását, és igyekezett úgy festeni, mint egy finoman megmunkált XIX. századi viaszfigura. Az antikvárius bal karját kissé felemelve imitált egy elegáns posedíszt, miközben merev tekintettel bámult a semmibe.
A kalapos vásárló felvonta a szemöldökét. Megérintette a vitrin oldalán kiálló rézkart, mire a kattogás hirtelen abbamaradt. Egy halk szisszenéssel keskeny fémnyílás csapódott ki Henderson cipője mellett, amelyből egy apró, lyukasztott papírcsík türemkedett elő.
A vásárló ügyet sem vetett a szoborrá dermedt párosra; elégedett hümmögéssel kiragadta a cédulát, majd komótosan elindult a bolt sötétedő járata felé.
A vitrin padlóján lévő nyílásból ekkor sűrű, kámforszagú gőz szivárgott elő, s a bársony kárpitozás halk reccsenéssel megindult lefelé.